Mivel nyáron főleg több kötélhosszas utakat másztam, eldöntöttem, hogy ősszel ráfekszek a sportutakra és a nehézség kapja a főszerepet. Még télen tűztem ki magam elé a célt, hogy az idei szezon végéig egy 7-est szeretnék onsight mászni. Ez tulajdonképpen össze is jött, de ne szaladjunk ennyire előre.
Szeptemberig alig voltam hazai mászóhelyen, úgyhogy ideje volt elkezdeni. Élt a fejemben egy út, a 23 karátos, amit nagyon szerettem volna megmászni. Korábban csak egyszer voltam Kisgeriben (nem is értem miért...) úgyhogy oda vezetett az első utam. Más célom nem is volt aznapra, csak a 23 karátos. Ott állva a fal alatt nem is tűnt olyan félelmetesnek, mint ahogy emlékeimben élt. Pár bemelegítő út után kétszer átmozogtam Toprope, majd rámentem előre, és gond nélkül megmásztam. Kellett már ez a sikerélmény. Ez a mászás adott egy jó nagy löketet és tulajdonképpen itt kezdtem el arra figyelni, hogy az utakba ne csak feljuttassam valahogy a kötelet, hanem szabályosan megmásszam azokat (legalább RP vagy PP stílusban).
Innentől fogva Kisgeri rendszeres hétvégi program lett, meg akartam mászni minél több utat a 7-es kategóriában. Daráltuk is őket Petivel rendesen (ő azért erősebbeket is). Peti lett egyébként az állandósult mászótársam idén ősszel, aminek nagyon örülök, mert rengeteget tanultam tőle, sokat fejlődtem mellette.
Visszatérve a mászásokra, akkora lendületet kaptam, hogy végül pár VIII- -t is sikerült összelapátolni (Csókolom, Apám nevében, Békuci, Anya csak egy van). Nagyon jó érzés mikor érzi az ember, hogy a belefektetett munka meghozza gyümölcsét...
A legnagyobb fejlődést egyébként fejben értem el, több 7-es utat is megpróbáltam onsight-olni. Sajnos 3 esetben is a stand előtt sikerült kiesnem (Anonymus, Kubu, Kalcitos). De nem baj, a jó oldalát nézem. Be mertem vállalni, és addig másztam, amíg ki nem estem az útból. Az Anonymus-ban ráadásul úgy, hogy már a lábam alatt fél méterrel volt az utolsó köztes. Na az igazi mentális küzdelem volt. De át kell ezeken esni, hogy a gátak felszabaduljanak. Bár van egy olyan érzésem, hogy a félelemtől megszabadulni igazán soha nem fogok tudni...
Na de végül Kotecnik-ben csak összejött az onsight 7-es. Hivatalosan ugyan csak flash, mert láttam Petit előttem mászni, de ez tulajdonképpen semmit nem segített, mert az út eleje teljesen egyértelmű volt, a kulcshelyen meg semmit nem láttam, mert testével takarta az utat. Szóval ezt én onsight-nak tekintem. :)
És hogy mi jön még? A hétvégén Paklenica-ba megyünk, és nem kisebb dolgot vettem a fejembe, mint hogy megmásszam életem első VIII-as útját, a Gerovit-ot. Sokan soft-ra adták a 8a-n, meglátjuk :) Ja és ha sikerül kijutni még Várgesztesre, akkor nagyon szeretném bezsebelni a Dietmar Proske-t, szintén VIII-ért adja magát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése